Melyik regény utolsó mondata ez?
Melyik regény utolsó mondata ez?
Hajrá!
Hajrá!
Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk.
Oroszlánokról álmodott az öreg.
Szerette Nagy Testvért.
– Hát igen – mondtam. – Jó dolog volna ebben hinni.
Felhasadozó emlékezete megnyugszik, és a következő holdtöltéig a professzort nem háborgatja semmi: sem Gestas orr nélküli gyilkosa, sem a kegyetlen Ponczius Pilátus lovag, Judea ötödik helytartója.
Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.
Minden rendben volt körülötte.
A messzeségből jött feléje, méltóságteljes komolysággal áradva; az örökkévalóság közönyével.
Ha sorra került, beleszippantott közös Memphisünkbe, melynek a parazsa nagyra nőtt, ahogy adogattuk körbe, s megvilágította az arcát egy másodpercre, talán az ujját is égette, mert már inkább csutka volt, mint cigaretta, de takarékosan végigszívtuk.
Minket pedig, Csani, akik a nevünkben
csak ágyasok vagyunk – minket a történelem feleségként fog számon tartani.
Beszédükre fölneszelt Hattyú, az a kuvasz, amelyik e ház békéjére ügyel, lefutott a kert sarkáig és ott mérgesen csaholni kezdett, úgyhogy szavuk egészen elveszett a kutyaugatásba.
Áttetsző szárnyuk kinyílt, csapkodni kezdték a levegőt, és évszázadok óta először az éjszaka ismét megelevenedett a sárkányok muzsikájától.
Elvégre a holnap az már egy másik nap.